1. A Rejtélyes megmentő       -         Ez biztos csapda, ne menj Sango! -mondta Miroku. -         De hát az öcsémről van szó és én érte bármit megteszek. -         Nem hagyom, hogy egyedül menj, Narakuval nem tudsz egyedül elbánni!- szólt közbe ismét Miroku. -         Sajnálom, de egyedül megyek. Ez Naraku feltétele azért hogy elengedje az öcsémet és sajnos az égkőszilánkokat is elviszem amiket eddig gyűjtöttünk. Ne is próbálj megakadályozni Miroku!- Sango hirtelen megfordult és Kirara hátán ellovagolt a megadott irányba. -         Sango ne!- kiáltott utána Miroku. -         Mond meg Inuyasháéknak hogy sajnálom!- válaszolta már messziről Sango, majd eltűnt Miroku szeme elől az égen.     -         Kagome merre van az égkő amit Sango magával vitt? Meg kell találnunk! Remélem Mirokunak sikerült utolérnie amíg mi a démonokkal küzdöttünk!- mondta Inuyasha reménykedve, de amint meglátta Mirokut a tisztás másik végén már tudta hogy Mirokunak nem sikerült lebeszélnie Sangot. -         Gyorsan gyertek Sango elment egyedül!- kiáltott Inuyasháéknak Miroku. -         Érzem az égkövet!- szólalt meg hirtelen Kagome. -         Akkor ugorj a hátamra Kagome és mutasd az irányt!- utasította Inuyasha. A lány így is tett.     Eközben Sango megérkezett arra a helyre, amit Naraku nevezett meg legutóbbi találkozásukkor. -         Itt vagyok Naraku! Hol az öcsém! -         Előbb had lássam az égköveket.- hangzott fel meg a démon hangja a fák között. -         Tessék!- Sango felemelte a kis üvegcsét, amiben az égkőszilánkok voltak.- És most had lássam az öcsémet! -         Rendben.- mondta hang. A fák közül néhány féregdémonnal körbevéve megjelent Kohaku. Sango hirtelen megindult az öccse felé, de a démonok elállták az útját. -         Előbb rakd le a szilánkokat a földre.- utasította Naraku. Sango lerakta az üvegcsét. Hirtelen megjelentek az égen Naraku mérgező darazsai és felkapták az üveget. -         Sajnálom, de nem kapod vissza az öcsédet, ugyanis megszegted a szavad! Azt mondtam egyedül gyere, erre elhoztad Inuyasháékat. Ezt nem kellett volna!- Naraku hangja hirtelen elhallgatott a démonok pedig támadásba lendültek. -         Mi?- nézett hitetlenkedve Sango- Tehát én odaadtam az égköveket Naraku te is add vissza az öcsémet!- a csonttörőt egy mozdulattal a szellemek közé hajította utat vágva ezzel Kohakuhoz. A fiú azonban megfordult és elrohant a fák közé. Sango mit sem törődve a bumeránggal amit elhajított az öccse után rohant. Még távolabbról hallotta Inuyasháék hangját akik a többi ottmaradt szellemmell éppen csatázni kezdtek. Nemsokára utolérte az öccsét aki éppen egy szellemmel futott össze. A szellem a fiúra támadt, de Sango eléugrott és a kardjával kettéhasította a szellemet. -         Nővérem- szólalt meg Kohaku. -         Kohaku- mondta lágyan Sango majd átölelte öccsét- végre újra együtt vagyunk. Ezután hirtelen fém csattanását hallotta a háta mögött közvetlenül, majd hirtelen Kohaku néhány méterrel arrébb ért földet tőle. Hátrapillantott és egy alakot vett észre maga mögött, akinek az arcát egy csuklya takarta el. -         Hát te ki vagy és miért bántod az öcsémet!- rivallt rá Sango az alakra. -         Ne légy bolond hiszen éppen most mentettem meg az életed.- mondta az idegen. Sango Kohakura pillantott, akinek ott volt szokásos pengéje a kezében és szeme ismét ürességet tükrözött. -         Kohaku mi van veled? Ezekszerint még mindig Naraku uralma alatt vagy… tehát ismét át akart verni…- mondta szomorúan Sango. Eközben Kohaku felugrott egy szellem hátára és eltűnt. Sango nem tudott utánamenni mert Kirarát otthagyta ahol Inuyasháék harcoltak. -         Köszönöm hogy megmentettél, de nem kellett volna. Ismét elárultam a barátaimat- fordult Sango az idegen felé. Jobban szemügyre vette a férfit (merthát a hangja alapján rájött hogy férfiJ). Szürke, földig érő köpenyt viselt, aminek a csuklyája a szemébe volt húzva, így az arcát nem láthatta, de a hangja ismerős volt valahonnan. -         Ugyan nincs mit köszönnöd… Sango.- mondta a férfi. -         Mi? Tehát te honnan tudod a nevem? -         Ezekszerint ilyen régen találkoztunk utoljára, hogy már a hangomat sem ismered fel Sango?- mondta a férfi és lehúzta a csuklyát a fejéről. Sango szeme hirtelen kikerekedett- Tényleg te vagy az?   (folyt.köv.)   2. Titok       -         Sango jól vagy?- kérdezte Kagome, amint odaért hozzá Sango szeméből könnyek szöktek elő- Jaj Kagome, ismét elárultalak titeket. -         Ugyan Sango- mondta Kagome vigasztalóan.- Tudom, hogy az öcsédért bármit megtennél. -         Hidd el a helyedbe mi is ezt tettük volna. Egyébként mi történt? -         Hát- kezdett hozzá Sango szipogva- Miroku meg akart állítani de nem hallgattam rá. -         Aztán odaadtam Narakunak az égköveket, de ő nem akarta elengedni Kohakut, mert ti jöttetek és az alkuban az szerepelt hogy egyedül kell jönnöm. De az alkut amúgy is megszegte. -         És hol az öcséd?- tette fel a kérdést Kagome. -         Elment. Még mindig Naraku hatalma alatt áll Majdnem megölt, de…-Sangonak hirtelen eszébe jutott, hogy mit mondott a férfi (egyenlőre nevezzük csak ígyJ), mielőtt elment:   -         Sajnálom Sango, de most nem beszélhetünk.- mondta a férfi- Hallottam már a barátaidról és most igazán nincs kedvem találkozni velük. -         Tehát miért? Miért viselkedsz ilyen…- de a mondatot nem tudta befejezni, mert a férfi a szavába vágott.- Elvállaltam egy feladatot, amit most nem részletezek, mert tudom hogy figyelnek. A mostani találkozásunk nem véletlen. Amikor megtudtam, hogy élsz nagyon meglepődtem. De ő mindent elmondott. Nem gondoltam volna hogy ilyen rendes ez a Sesshoumaru… akarom mondani…- a férfi hirtelen a szájára tapasztotta a kezét. -         Micsoda? Milyen feladatról beszélsz? És mi dolgod Sesshoumaruval?- Sango hirtelen azt se tudta mit gondoljon vagy tegyen. -         Sajnálom az titok. Bocsáss meg, de mennem kell. Így is többet mondtam a kelleténél. Ja és ezt a találkozást ne említsd meg a barátaidnak. Ez maradjon a mi titkunk. Ha elmondod nekik nekem végem. Esküszöm majd mindent megmagyarázok. Még találkozunk Sango…   -         Sango mi van veled?- kérdezte Kagome- Azt kérdeztem hogy mi történt az öcséddel és te még nem válaszoltál teljesen. -         Ja igen- tért vissza a gondolataiból Sango- szóval elment. Kohaku nem tudott megölni. -         Értem- mondta Kagome- akkor most menjünk pihenni. Már sötétedik és a sok harctól mind elfáradtunk. -         Rendben- egyezett bele a dologba Sango. Mindketten elindultak Inuyasháék felé.     Sango a többieknek is elmondta, amit Kagoménak. Inuyasha a szokásos módon reagálta le a dolgot. Az égkövek miatt dühös volt, de amint találtak egy kunyhót ő aludt el legelőször.   Hajnalban Sango éppen a kunyhó közelében lévő pataktól jött visszafelé egy jó fürdő után, amikor hirtelen egy kezet érzett a fenekén.- Miroku!- ordította majd egy köríves rugással az „érzékeny pontja” felé rúgott. De a rúgás nem talált és csak ekkor vette észre hogy nem is Miroku áll mögötte. A tegnapi férfi volt, akinek sikerült elkerülnie a rúgást. -         Hát te meg mit keresel itt?- nézett kérdően Sango. -         Gondoltam megismerkedem a barátaiddal. Amúgy ahogy nézem még mindig ugyanúgy reagálod le a dolgokat. Ha-ha-ha… Aúúú- Sango bal kezének nyoma ottmaradt a férfi arcán. -         Te is olyan disznó vagy mint Miroku!- nézett mérgesen a férfira Sango, majd elindult a kunyhó felé.- Na gyere bemutatlak a barátaimnak.- A férfi az arcát fogva elindult utána. Ahogy belépett a kunyhóba, hirtelen minden tekintet rá szegeződött. Sango végigmondta a férfinak, hogy kit hogy hívnak. Eközben mindenki felmérte a férfit. Sötétbarna haja a bal szemét félig eltakarta, zöldesbarna szemei csillogtak a tűz fényénél. Hosszú, szürke köpenyt viselt, alatta bőrből készült páncélt. Életkorban nem lehetett pontosan behatárolni, 17-20 éves lehetett. Mielőtt bárki is megszólalhatott volna a férfi elkezdett beszélni. -         Üdvözöllek benneteket, a nevem…- ekkor hirtelen megrázkódott a kunyhó és összedőlt a csapat feje felett.     (folyt.köv.) 3. Különös képesség       -         Jól vagy Kagome?- kérdezte Inuyasha a kunyhó romjai közül kikászálódva. -         Igen, de jobban lennék, ha leszállnál rólam- válaszolta Kagome, majd miután Inuyasha lemászott róla végignézte, hogy mindenki megvan-e. -         Hol van az a fiú?- kérdezte Kagome, de erre azonnal megkapta a választ, amikor Inuyasha félredobta a tető maradékát a fejük felől. -         Nézzétek, ott van Kagura!- mondta ijedten Miroku.   -         Ó Inuyasha, látom új barátra tettél szert- mondta Kagura gúnyosan és a férfira mutatott- egy újabb szánalmas ember. -          Ki mondta, hogy a barátom- vágott vissza Inuyasha ingerülten- hiszen még nem is ismerem! -         De ez is csak azért van, mert te megzavartad a bemutatkozásom- mondta a férfi- hidd el Inuyasha, ugyanaz mindkettőnk ellensége. A démonok, akik körülöttük álltak, megindultak feléjük Inuyasha előrántotta a Tessaigát és máris lecsapta egy démon fejét. -         Ezt a részét rád hagyom Inuyasha- mondta a férfi, mintha már régóta jóba lenne Inuyashával, és megindult Kagura felé. -         Pengetánc- mondta ki Kagura és kezét meglendítve szélpengéket küldött a férfi felé, amik becsapódtak. -         Szánalmas volt- mondta nevetve Kagura, de nevetése azonnal abbamaradt, amint egy kard pengéje ért a nyakához. -         Erre nem számítottál mi?- súgta Kagura fülébe a háta mögött álló férfi -         Inuyasha- kiáltotta Kagome, mert Inuyasha is annyira meglepődött, hogy egy féregdémon majdnem leharapta a karját. -         Erre tényleg nem számítottam- mondta Kagura, majd hirtelen mosoly ült ki az arcára-, de erre viszont te nem számítottál- mutatott a bikaszellemre Kagoméék mögött, aki éppen Kagoméra készült lecsapni óriási fejszéjével. -         Ne! Kagome!- kiáltotta Inuyasha és elkezdett Kagome felé rohanni. A bikaszellem meglendítette fejszéjét és a másodperc töredéke alatt sújtott le vele. Senki nem tudott ilyen gyorsan cselekedni…     … a fejsze azonban szikrákat vetve megakadt a levegőben. Kagura ekkor vette észre, hogy a férfi már nincs mögötte, hanem Kagome előtt áll a jobb kezét előretartva. A bikaszellem minden erejét beleadva megpróbálta továbbtolni a fejszét, a láthatatlan pajzs azonban visszatartotta. A szellem újabb ütésre lendítette a fejszét, lecsapni azonban már nem volt esélye. Inuyasha odaért és levágta a szellem fejszét tartó kezét, a következő kardcsapással pedig végzett a szellemmel. Kagura ez idő alatt gyorsan elmenekült. -         Köszönöm, hogy megmentettél- mondta Kagome, de még mindig nem tudta hogy pontosan mi is történt. -         Ugyan nincs mit köszönni. - mondta a férfi, mintha ez mindennapos dolog lenne számára.- De ez nagyon sok erőt kivett belőlem- tette hozzá és térdre ereszkedett pihenésképpen. -         Ezt meg hogy csináltad?- kérdezte Inuyasha kissé féltékenyen hogy nem neki sikerült megmentenie Kagomét -         Őszintén megmondva én sem tudom, de amióta ebben a világban vagyok azóta képes vagyok védőpajzsot emelni és teleportálni. -         Mi?- kérdezte mindenki egyszerre- De hát hogy érted azt hogy mióta ebben a világban vagy? -         Kagome- szólalt meg a férfi Kagoméra pillantva. -         Igen?- kérdezte meglepődve Kagome. -         Tudom, hogy te is a jövőből jöttél és neked is van képességed. -         Talán te is a jövőből jöttél?- kérdezte Kagome és a többiekkel együtt értetlenül néztek a férfira.     (folyt.köv.) 4 A feladat         -         Minden 3 évvel ezelőtt kezdődött.- kezdte a férfi- A szüleimmel Tokió külvárosába költöztünk. Nemsokkal ezután furcsa álmok kerítettek hatalmukba, amikben mindig egy páviánbőrbe bújt alak beszélt nekem az 500 évvel azelőtti Japánról. Aztán egy reggelen mikor felébredtem, egy tisztáson találtam magam. Ekkor találkoztam először Narakuval, aki a képességeim miatt, amikről addig még nem tudtam, megpróbált a saját oldalára állítani. Azt mondta, ha nem teszem meg mindazt, amit kér, megöli a szüleimet. A szüleim is ebbe a világba kerültek. Engedelmeskednem kellett. -         És mit kellett tenned?- kérdezte Kagome, aki nagy érdeklődéssel hallgatta a történetet. -         Le kellett mészárolnom egy falut. Ezt Naraku azért akarta, hogy bizonyítsam alkalmas vagyok-e hogy a segítségére legyek. -         Szóval te eddig csak megjátszottad magad- vágott közbe ingerülten Inuyasha és felkészült, hogy megtámadja a férfit. -         Megölhetsz, ha akarsz, de nem gondolod hogyha Narakuval lennék akkor nem mentettem volna meg Kagomét és ezt a történetet sem mesélném el nektek. -         Hah ez csak álca de én átlátok rajtad!- mondta Inuyasha és máris a férfi felé vetődött. -         Osuwari- szólalt meg Kagome és Inuyasha nagy csattanással a földbe csapódott.- Kérlek folytasd- mondta nyugodt hangon Kagome. -         Köszönöm. Tehát ott tartottam, hogy Naraku megpróbált lemészároltatni velem egy falut. De én nem voltam képes egy embert sem megölni. Ezután kiderítettem, hogy a szüleimet Naraku már régen megölte. Ellenefordultam, de nem tudtam megölni, mert már az égkövek nélkül is túl erős volt. Naraku eltűnt, én pedig elindultam és bejártam a vidéket, elvégre itt lett az új otthonom. Ekkor találkoztam egy kedves szellemirtólánnyal, akit meg kellett mentenem.- Ennél a résznél mindenki Sangora nézett, aki egy kicsit elpirult.- Hát…izé…- kezdte Sango a magyarázkodást- akkor még nem voltam olyan jó harcos, hiszen ez már 2 éve történt. -         Úgy ahogy mondod-helyeselt a férfi, Sango pedig kezdett megnyugodni- akkor még tényleg elég béna voltál! Ennek a beszólásnak egy pofon lett a jutalma. Sango dühösen felállt és elviharzott a többiektől. -         Sango várj!- kiáltotta a férfi, és felpattant, majd Sango után akart rohanni. De arcra esett a még mindig a földön fekvő Inuyashában. -         Ez fájt- jegyezte meg a férfi az arcát fogva, és felállt. Hirtelen nyögdécselésre lett figyelmes, majd amikor rájött, hogy Inuyasha hátán áll, gyorsan Sango után rohant. -         (Ezt még nagyon meg fogja bánni!)- gondolta Inuyasha miközben feltápászkodott a földről. -         Öhm.. milyen kedves fiú nem?- mondta Kagome az előbb látottak után. -         Ha ennyire kötődik Sangohoz akkor talán velünk maradhatna, hogy felvidítsa. Látszik, hogy jól elvannak!- vetette fel az ötletet Shippou. Miroku ennek hallatára teljesen lelombozódott.     -         Sango várj meg!- kiáltotta a férfi. -         Ezeket a dolgokat nekem nem így mondtad el akkor.- mondta Sango durcásan miközben megállt. -         Tudom és sajnálom, de nem akartalak belekeverni se téged, se a többi szellemirtót. De a faluban tett utolsó látogatásomkor…láttam, hogy mindenki meghalt. Tudtam hogy a szent égkő megjelenésével el fog jönni az a nap. Ezért próbáltam minél többször meglátogatni a falut…,de pont azon a napon már későn értem oda. Éreztem, hogy Naraku járt ott. Ezzel eggyel több okom lett arra, hogy elpusztítsam. Ezután elkezdtem gyűjteni az égkő szilánkjait… -         Mi? Minek kellenek neked a szilánkok?- fordult a férfi felé Sango. -         Hát eredetileg azért, mert azt hittem hogy meghaltál és az égkő erejével újra életre tudtalak volna kelteni.- Sango álla leesett a csodálkozástól. -         És…és mi dolgod Sesshoumaruval? Azt mondtad mindent megmagyarázol. -         Sesshoumaru megkért egy szívességre. A Tenseigát és a Tokejint ellopta tőle Naraku. Én segítek neki visszaszerezni. -         Azért segítesz egy vérszomjas démonnak, mert megkért? Ezt…ezt én nem értem.- mondta Sango teljesen összezavarodva.- De hát te sohasem szövetkeztél szellemekkel. -         Ennek is megvan az oka. -         Akkor had halljam!- mondta Sango ellentmondást nem tűrően. -         Szükségem van a Tenseiga erejére. -         Tehát miért? -         Azért mert a kard képes megtörni Naraku átkát ami rajtam van. -         Miféle átkot?- kérdezte Sango csodálkozva, de mielőtt választ kaphatott volna a kérdésére, Sesshoumaru lépett ki a bokrok közül. -         Hát te meg mit akarsz!- kiáltotta Sango. -         Csak a segítőtársamért jöttem, ne aggódj. Megígértem neki, hogy nem bántalak téged.- mondta Sesshoumaru mosollyal az arcán.- És most induljunk. Még sok a dolgunk Hassan barátom!     (folyt.köv.) 5. Barát, vagy ellenség?       -         Megtaláltam Naraku palotáját.- mondta Sesshoumaru- Ha sietünk 2 óra alatt odaérünk. -         Rendben- válaszolt Hassan és rögtön elkezdett Sesshoumaru után futni.- Még sötétedés előtt oda kell érnünk. Ma telihold lesz, ami számomra nem jó jel.- mondta egy kicsi félelemmel a hangjában.     -         Ez az, gyertek csak.- mosolygott Naraku palotája egyik szobájában- Szóval vissza akarod szerezni a kardjaid Sesshoumaru? Ha az életed megmarad, már azzal elégedett lehetsz majd! HAHAHAHA!- nevetett Naraku, majd megkezdte az előkészületeket.     2 óra elteltével Sesshoumaru és Hassan Naraku palotájának kapuja elé értek. A kapu nyitva volt, a palota udvarában három alak állt. Amint beléptek az udvarba, kivehetőek lettek az alakok. -         Inuyasha te meg mit keresel itt?- kérdezte Sesshoumaru meglepetten. -         És te Miroku?- kérdezte Hassan a másik alakot, aki Miroku volt. -         Azért vannak itt, hogy elpusztítsanak titeket!- válaszolta a kicsivel hátrébb álló harmadik alak, Naraku. -         Kétlem, hogy ez sikerülne nekik valaha is.- mondta félelem nélkül Sesshoumaru, majd Naraku felé ugrott. Inuyasha azonban eléállt és megpróbálta a karmaival megsebezni Sesshoumarut, aki azonban félreugrott a támadás elől. Miroku is támadásba lendült, botjával Hassan felé csapott. A csapást azonban Hassan kardja felfogta.- Miért csináljátok ezt?- kérdezte kétségbeesetten Hassan, de választ nem kapott. Sesshoumaru kikerülte Inuyasha összes karomcsapását, majd a mérgező támadását használva egyetlen ütéssel egy nagy sebet ejtett Inuyasha mellkasán, aki a földre esett.- Ez nem az öcsém, mondta Sesshoumaru a haldokló Inuyashára mutatva, aki halála előtt szürke, embernagyságú szellemmé változott. -         Hát ez meg miféle teremtmény?- kérdezte csodálkozva Hassan, s így figyelme lankadt, amit Miroku ki is használt és botjával egy ütést mért a bal vállára. -         Nagyon jó kérdés, de én a helyedbe inkább a harcra figyelnék- tanácsolta Naraku, aki láthatóan jól szórakozott, de csak addig, amíg Sesshoumaru ostorának egyetlen csapásával le nem ütötte a fejét. -         Csak egy szellembábu volt- mondta Sesshoumaru csalódottan. Eközben Hassan éppen kikerülte Miroku egyik csapását, majd a kardja vörösen kezdett izzani. – Ez az Szikra, mutasd meg erődet és pusztítsd el az ellenségemet!- kiáltotta, majd a kard körül összegyűlt lángok egy tűzgolyót alkottak, ami Mirokuba csapódott. Halála előtt ő is átváltozott ugyanolyan szürke, embernagyságú szellemmé, mint a másik. -         Hát ezzel megvolnánk.- mondta Hassan a bal karját forgatva. -         Szikra?- kérdezte Sesshoumaru. -         Így neveztem el ezt a tűzkardot. Sötétedik, úgyhogy nincs sok időnk.- mondta aggódva Hassan.- És érzem hogy ez még csak a kezdet volt. A palotán belül sokkal nagyobb erőt érzek. (- Lehet hogy ez lesz az utolsó csatánk!)- gondolta, miközben megremegett a félelemtől…     (folyt.köv.) 6 A pokol démona         -         Látom a palotát!- kiáltott fel Kagome Inuyasha hátáról. -         Mi lenne, ha nem ordítanál a fülembe? Én is látom a palotát, nem vagyok vak…- mondta Inuyasha durcásan- Amúgy meg hogy minek jöttünk ide, arról fogalmam sincs. -         Inuyasha, most nincs idő gyerekeskedésre!- kiáltott Kagome ismételten Inuyasha fülébe- Menjünk gyorsabban! Lehet hogy Sesshoumaruéknak segítségre van szükségük. És együtt könnyebben legyőzzük Narakut, mint külön. -         Rendben, akkor kapaszkodj!- mondta Inuyasha és felgyorsított. -         Hé Sango, Inuyasháék lehagynak!- mondta Miroku, aki Kirara hátán Sango mögött foglalt helyt.- Sango!- szólalt meg ismét Miroku, de a lány nem reagált. Sango a gondolataiba volt merül