Az első szerelem

Kellemes, napsütötte júniusi délután volt, amikor a csapat végre rászánta magát egy kis kikapcsolódásra. A sok ütközet – a sikerek ellenére is – kiszívta belőlük szinte az összes energiát. Így aztán egy kirándulás a városhoz közeli erdőben igazán jó ötletnek tűnt. A természet békéje jó hatással volt rájuk. Yusuke és Keiko, Kuwabara és Yukina, Kurama és Botan vidáman beszélgetve sétáltak az árnyas erdei ösvényen Kéz a kézben andalogva idézték fel az elmúlt napok derűsebb eseményeit.

Mögöttük, még a szokottnál is csöndesebben Hiei bandukolt. Őt az állandó harc óvatossá, bizalmatlanná tette. Így aztán az egész csapatból egyedül neki nem volt párja. Ez persze mindenki számára természetesnek tűnt. Mióta ismerték ilyen magányos vadász volt. Senki sem vette észre a lelkében lappangó szomorúságot, amit harcias viselkedésével igazán jól tudott leplezni. Csak ő tudta igazán, milyen rossz dolog is egyedül lenni. Bár a csapat sok mindenben kárpótolta, de azért egy társ az mégiscsak más. És most, hogy látta maga előtt az önfeledten beszélgető párokat, ez az érzés még jobban hatalmába kerítette Őt. S mint oly sokszor, most is erőt véve magán, mosolyt erőltetett, és arcára csatlakozott a többiekhez.

Sokat köszönhetek nekik, nem terhelhetem őket a magam bajával - gondolta.- Előbb-utóbb csak találok valakit, akivel megoszthatom örömöm vagy bánatom.

Nézd milyen gyönyörű rét! – kiáltott fel ekkor Kurama. S valóban. A tisztáson, amely előttük terült el a szivárvány minden színében pompázó virágok között egy hatalmas tölgyfa tört az ég felé. Kicsit jobbra tűzpiros pillangók hada hancúrozott a tündöklő napsütésben. A látvány oly lenyűgöző volt, hogy a csapat egy pillanatig csak állt és bámult. De aztán felszabadult kergetőzésbe kezdtek, megfeledkezve minden gondjukról, bajukról. Olyan gondtalan, önfeledt hancúrozás volt ez, hogy észre sem vették, amikor Hiei szomorúan lehajtott fejjel tovább ment az erdei úton.

Egész életemben nem volt senkim, így aztán már kis gyermekként is meg kellet védenem magam. Nem lehettem elég óvatos, nem bízhattam meg senkiben. Sokan voltak, akikről azt hittem barátok, s aztán elárultak engem. De hogy is találhatnék magamnak társat, ha szinte senkiben sem bízhatok? - Ilyen, vagy ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejében, miközben észre sem vette, milyen messzire eltávolodott a többiektől

Egyszer csak velőt rázó sikoltás törte meg az erdő megszokott hangjait. Hiei egy pillanatra megtorpant. Hátra nézett, de ekkor már látta, hogy a többiekre nem számíthat. Valószínűleg meg sem hallották a sikolyt. Nem tehetett mást, nekilódult a hang irányába. Néhány másodperc alatt kiért egy sűrű bozótossal szegélyezett tisztásra, melynek szemben lévő oldalán barlang szája tátongott. Körülötte a földön csontok, koponyák hevertek nagy kuszaságban. A sikoly pedig egy, a barlang melletti sziklafalhoz tapadó, a rémülettől reszkető lánytól származott, akinek meg is volt minden oka a félelemre. Ugyanis vele szemben a barlang cseppet sem barátságos lakója vicsorította ki mind a kilencven fogát. Hiei látta, ahogy a szörny zömök, pikkelyes testének hatalmas tömegét hátsó lábaira helyezve felegyenesedik, és éppen támadásra készül.

-    Ne olyan hevesen te ronda szörnyeteg! – üvöltötte el magát olyan hangerővel, ahogy csak a torkán kifért. Tudta, ha nem sikerül magára vonnia a szörny figyelmét, a lánynak vége. S lám a szörny tétován megfordult, s rávillantotta sötétkék, szúrós tekintetét. Úgy tűnt, mintha nem tudná eldönteni, otthagyja-e biztos lakomáját egy kis csetepaté kedvéért. De aztán elhatározásra jutott, s meglepő fürgeséggel Hiei felé csapott szörnyű karmaival. De a kis démon nem először volt már ilyen helyzetben. Könnyedén elhajolt az ütés elől majd egy kecses előre szaltóval a szörny mellett termett, s kardját – melyet röptében rántott ki - belevágta a rém oldalába. Azonban nem számított arra, hogy ellenfelének testét borító pikkelyek olyan erősek, mint az acél, s kardja szikraesőt szórva pattan le róla. Nem volt más választása, mint hirtelen oldalra gurulva eltávolodni az újabb csapás elől. Tartott tőle, hogy nem került elég messzire, de mikor felegyenesedett különös dolgot vett észre. A szörny ahelyett, hogy támadott volna, csak mereven figyelte őt. S ekkor sárga színű, kénes füst kíséretében hatalmas lángnyelv csapott ki förtelmes pofájából egyenesen beterítve ellenfelét. Látva győzelmét a ragadozó szája torz vigyorba fordult, majd elégedett morgással ismét a lány felé fordult volna, de ekkor olyasmi történt, amire nem számított. A tomboló tűztengerből Hiei pattant ki, s kardját a szörnyeteg egyetlen sebezhető pontjába, a torkába döfte. A lény néhány másodpercig még döbbenten állt, majd térde megroggyant és holtan roskadt a földre.

    Hiei miután meggyőződött róla, hogy a szörnyeteg valóban halott, kardját a fűbe törölte, majd a lány felé fordult. Vége volt ideje alaposabban szemügyre venni védencét, aki még most is reszketett kicsit az átélt izgalmaktól. S amit látott, az egyáltalán nem volt ellenére. A bájos, picit, szeplős arcocskát vállig érő, vöröses barna hajkorona keretezte. Az egymáshoz kicsit közel ülő smaragdzöld szemekből a megkönnyebbülés könnycseppjei pottyantak szeme színével harmonizáló zöld pulóverjére. Derekára szintén zöld színű bársonyszoknya simult, lábait pedig kényelmes zöld topánkába bújtatta.

Hiei közelebb hajolt a lányhoz és megkérdezte:

Mi a neved? Hogy kerültél ide?

Diána hercegnő vagyok. Köszönöm, hogy megmentettél! Édesapám hozott ide egy kutató-csoporttal. Azt mondta, egy Hiei nevezetű szörnyet keresnek, aki sok bosszúságot okozott népünknek. Azt is hallottam, hogy kegyetlen gyilkos és senkit nem szeret. Ebbe még belegondolni is szörnyű! Remélem, nem találkozok vele. – fejezte be a hercegnő.

Ööö… Most hol vannak apádék?- tette fel a kérdést Hiei. Kicsit zavarban volt, hogy egy ilyen gyönyörű teremtés ült mellette.

Sajnos nem tudom. Kicsit elkalandoztam, és mikor észbe kaptam, apámék már messze jártak.- a hercegnő szemében félelem és aggodalom volt. Hirtelen felcsillant a szeme.

Lennél a védelmezőm, míg meg nem találom édesapámat? Hiszen te oly könnyedén legyőzted ezt az iszonyú szörnyeteget!- Hiei nem tudott nemet mondani Diánának.

Igen, megvédelek. Ha nagyon akarod…

Köszönöm!- a hercegnő Hiei nyakába borult. Hiei elpirult. Diána megkérdezte:

Hogyan szólíthatlak?

Izé… hm… Káposztamás.- „Ennél jobbat nem tudtál kitalálni?!” – zsörtölődött magában Hiei.

Gyere, itt vannak a barátaim, nem messze.- szólt Hiei és elindult a rét felé. A hercegnő szótlanul követte. Nemsokára odaértek. Yusuke felkiáltott:

Szia, Hiei! Már betegre aggódtuk magunkat érted. Hol voltál? Ki ez a lány?- Diána rémült arccal fordult Hiei felé.

Micsoda?! Te vagy Hiei, a kegyetlen gyilkos?- a hercegnő meg se várta Hiei válaszát, hanem gyorsan elfutott.

Ügyes voltál tökfej!- kiabált Hiei Yusuke- re, és ő is elfutott.

Mi? Ki volt ez, és most mivan?- nézett Hiei után Yusuke.

Bizonyára ez a lány is halálosztóként ismeri Hiei- t.- vélekedett Kurama.

Akárhogyis, Hiei nagyon mérges volt. Csak nem beleszeretett ebbe a lányba?- lepődött meg Botan is.

Szegény Hiei úrfi!- csapta össze a kezét Yukina.

Ugyan, ne is törődj ezzel a Kertitörpével!- mondta Kuwabara.

Későre jár. Letáborozunk?- kérdezte Keiko.

Igen. Itt jó is lesz, de csak azért, hogy Hiei megtaláljon minket.- legyintett Yusuke. A csapat nemsokára nyugovóra tért. Ekkor már sötét volt. Hiei- nek nem kellett sokáig keresnie Diána hercegnőt. A lány egy fa tövében ült és sírt. Hiei csendben odalépett hozzá.

Jaj! Mit akarsz tőlem? Kérlek, ne ölj meg!- a hercegnő arrébb csúszott egy kicsit, egyik kezét maga elé tartotta.

Nyugodj meg! Nem foglak bántani.- szólt Hiei. Lassan odalépett a rémült lányhoz és leült mellé.

Haaaaaaaah!- hosszú sóhaj Hiei- től.- Hogyis kezdjem? Én sokáig egyedül éltem. Nem volt családom, sem barátom. Senkiben sem bízhattam és meg kellett védenem magam. Aztán egy idő után örömömet leltem a gyilkolásban, mígnem találkoztam egy sráccal, Yusuke Urameshi- vel. Mellette megtanultam ember módjára élni. Az ő segítségével jutottam el idáig. Most már nem vagyok olyan, mint ahogyan apád beállít engem.- itt ennél a mondatnál Hiei elszomorodik.- Mindenki azt hiszi, hogy egy érzések nélküli robot vagyok, aki csak ölni tud.- Diána már nem félt, sőt ő is beleszeretett Hiei- be. A hercegnő gyengéd hangon szólalt meg:

Én nem így látom.- tekintetük találkozott.- Továbbra is meg fogsz védeni?- kérdezte a lány kétségbeesetten.

Biztos ezt akarod?- nézett Hiei Diánára. Diána megölelte Hiei- t és a fülébe suttogta:

Egészen biztos.- így maradtak egymásra borulva egy ideig. Az egész éjszakát vidám beszélgetéssel, nevetgéléssel töltötték. Nagyon jól érezték magukat, így hamar elszállt az idő. Hajnalhasadtával visszatértek a csapathoz. Már mindenki ébren volt és a reggelihez készülődtek.

Jó reggelt!- köszöntötték egymást.

Mi is történt tegnap este? Magyarázatot követelek!- fordult Hiei felé Yusuke.

Semmiség. Most már minden rendben. Szólíthattok a nevemen.- válaszolt Hiei.- Ismerkedjetek meg Diána hercegnővel, az Urameshi csapat új tagjával! Diána kissé megemelte szoknyáját, egyik lábával előrelépett és kecsesen meghajolt.

Üdvözöllek titeket! Diána hercegnő vagyok. Remélem, nem leszek terhetekre, ha egy ideig veletek maradok.- a hercegnő felegyenesedett. Botan odalépett hozzá és a lány vállára tette a kezét.

Ugyan már! Itt nem kell ilyen hivatalosnak lenned! Egyáltalán nem leszel terhünkre, Hiei barátja a mi barátunk is, Diána. Ugye szólíthatlak Diánának?- kérdezte Botan barátságosan.

Persze! Mi a nevetek?- fordult Diána a többiek felé.

Botan!

Youko Kurama!

Yukina Jaganshi!

Kazuma Kuwabara!

Keiko Yukimura!

Yusuke Urameshi!- mindenki bemutatkozott.

Most mesélj! Hogy kerülsz ide, a semmi közepére?- érdeklődött Yusuke. Diána mindent elmondott töviről-hegyire. Még azt is, ami tegnap éjszaka történt. A többiek szólni sem tudtak a meglepetéstől. Mikor Diána befejezte, Botan felállt.

Lányok! Megbeszélést tartunk! Gyere te is, Diána.- a lányok magukra hagyták a fiúkat és a közeli folyó felé indultak. Mikor már elég messze kerültek a tábortól, Botan megszólalt:

Diána! Úgy látom, túlságosan is szeretitek egymást Hiei- jel.

Micsoda?! Ez nevetséges! Méghogy én és Hiei? Hallatlan…- Diána próbálta tagadni az érzelmeit.

Dehogyisnem! Elpirultál!- kuncogott Keiko.

Na jó, egy kicsit!- vallotta be a hercegnő.

Én megmondtam!- örült Botan.- Ezt már…- Botan nem fejezhette be. Éles sikoly hasított a levegőbe. Az ég elsötétült.

Mi lehet ez?- üvöltött Yukina. A szél felerősödött és egy hatalmas fekete sárkány szállt eléjük a magasból. A sárkány óriási termete mellett éles karmokkal rendelkezett. Szárnyával egyetlen ütés is elég volt, hogy letaroljon egy emeletes házat. Bőre durva volt, pikkelyekből állt. A sárkány nagyon félelmetes volt. Mély, dörgő hangon megszólalt:

Én vagyok a Sötétség Ura! Azért jöttem, hogy megküzdjek azzal a híres Urameshi csapattal. Lássuk, hol vannak?- hajolt közelebb a sárkány a lányokhoz. A lányok nem válaszoltak, nem akarták elárulni a fiúk hollétét. A sárkány megrázta a fejét.

Ó! Szóval így állunk! Akkor kénytelen vagyok megenni titeket!- a szörnyeteg kinyitotta hatalmas száját. A lányok egyszerre sikítottak.

Meg ne próbáld!- lépett elő Yusuke.- Ha jól hallottam velünk akarsz megküzdeni.

Mi?!- csodálkozott a sárkány.- Te lennél Yusuke Urameshi? Ha- ha! Egy ilyen vézna gyereket könnyedén legyőzök!

Nagyon elbíztad magad, pedig egy csepp spirituális erőt sem érzek benned! Na és te, Kuwabara?- kérdezte Yusuke.

Én sem érzek semmilyen erő, ezek szerint árnyékolni tudja az erejét.- válaszolt Kuwabara.

Így még jobban kell vigyáznunk!- figyelmeztette őket Kurama.

Elég a beszédből! Seperc alatt megölöm!- vágott közbe Hiei. „A Jao Ensacken biztos elég lesz.”- A sárkány rásandított Hiei- re.

Ha- ha- ha! A Jao Ensacken- nel akarsz megsemmisíteni? Ennél azért több kell!- nevetett gonoszan.

Te gondolatolvasó vagy?- kérdezte hitetlenkedve Kurama.

Igen. Így már előre tudom, mit fogtok tenni! Hiei, Kurama! Ti vagytok a legerősebbek, úgyhogy veletek kezdem a szórakozást!- szólt a sárkány.

REI GUN!- egy hatalmas villanás és Yusuke Rei Gun- ja már a sárkány felé repült. A Sötétség Ura kétségbeesetten jajgatott:

Jaj! Mi lesz most? Mi lesz Most?- hirtelen ötlettől vezérelve hasra feküdt. A Rei Gun a feje felett repült el. A szörny nagy nehezen feltápászkodott.

Hű! Ez nem sokon múlott!

Ez az! Megvan a gyengéje! Ha egyszerre támadunk, nem tud mindegyikünkre koncentrálni!- üvöltött Yusuke.

Igaza van! Rajta!- kiabált Kurama.

 RÓZSAOSTOR!

JAO ENSACKEN!

SZELLEMKARD!

REI GUN!- mindenki teljes erejéből támadta a sárkányt. A sárkánynak már nem volt ideje védekezni.

NEEEEEEEEEEEEEEE!- üvöltött a sárkány. A Sötétség Ura immáron a földön feküdt, mozdulatlanul.

Diána! Diána!- hallatszott az egyik bokor mögül. A bokor mögül Diána apja és a kutatócsoport lépett elő.

Diána! Végre megtaláltalak!- az apa hirtelen megállt.- Gyere ide gyorsan! Ott van Hiei fekete ruhában!- a csoport felé fordult.- Mire vártok? Fegyvereket előkészíteni! TŰZ!

NE!- kiabált Diána és sírva borult apjára. A csoport nem lőtt.

Nem értem…- nézett apa a lányára.

Hiei nem gonosz! Barátaival már kétszer is megvédett! Ő a barátom!- Kurama is odament:

Igazat mond. Hiei sosem lenne képes bántani Diánát. Ugye, Hiei?- fordult Kurama Hiei felé.

Igen. Még soha nem éreztem olyat, mint akkor, mikor találkoztam a lányával.- válaszolt Hiei. Mindenki tudta mire gondol. Az Urameshi csapat minden tagja meghatódott Hiei vallomásán. Hiei és Diána megfogták egymás kezét és a hercegnő apja elé álltak. Kétségbeesetten várták az ítéletet. Hiszen ők együtt akartak maradni, de Diána egy hercegnő, Hiei pedig egy szörny. Az apa kis gondolkozás után megszólalt:

Diána te visszajössz a palotába.- kis szünet után mosolyogva hozzátette:

A barátaid is velünk jönnek!- mindenki nagy ujjongásba tört ki. Diána annyira örült, hogy megcsókolta Hiei- t. Hiei nem ellenkezett.

Ez után a kaland után hajóval elutaztak a palotához, mely egy szigeten volt. Az Urameshi csapat Puuh hátán utazott. Gyönyörű naplemente volt. A párok mosolyogva nézték egymást. Emlékezetükben felidézték a kellemes pillanatokat. Ez a történet mindenki számára felemelő volt.

Diána és Hiei a palotában éltek tovább. Yusuke- ék gyakran meglátogatták őket. Hiei személyiségét megváltoztatta a szerelem. Sokkal kedvesebb, megértőbb lett.

Diánára pedig élete végéig vigyázott.